Talán nem is gondolnátok, de a hiperérzékenység valóban egy létező, pszichológiai fogalom. A társadalom mintegy 20%-a tartozik ebbe a csoportba. Bár olykor maguk számára is ijesztőnek tűnhet a viselkedésük, fontos megjegyezni, hogy ez nem egy betegség, hanem egy örökletes jellemvonás. 

"Az ilyen személyek idegrendszere különbözik az átlagtól. Sokkal érzékenyebbek a körülöttük található finom részletekre, ami persze előnyös és hátrányos is lehet számukra. Mivel a bejövő információt nagyon mély szinten dolgozzák fel, és mélyről is reagálnak rá, gyakran előfordul, hogy túlságosan a szívükre, lelkükre vesznek valamit, emiatt hátrányba kerülnek a kevésbé érzékeny emberekkel szemben."

Szóval ők lennének a sokak által "nebántsvirág"-nak keresztelt emberek. A többiekhez képest sokat sírnak, és mindent a szívükre vesznek. Elég egy rossz szó, és máris eltörhet náluk a mécses. A kívülállók számára persze érthetetlen a viselkedésük, és ezért egy hiperérzékeny sokkal nehezebben illeszkedik be, mint a társaik. Pont emiatt, a HSP-t a legtöbben átokként élik meg, és nem veszik észre annak előnyeit. Mert mint ahogyan azt korábban már említettem, itt nem egy betegségról an szó, hanem egy tulajdonságról. Így egyaránt lehet jó és rossz oldala is. 

A hiperérzékenyek az őket ért negatív eseményekre sokkal rosszabbul reagálnak, ugyanakkor ez a jelenség a pozitív változásoknál is megfigyelhető. Példának okáért, egy túlérzékeny embert, egy aranyos kiskutya is úgy fel tud dobni, mintha megnyerte volna a lottóötöst. Nem csak bánatában, de örömében is sokat sír. Mondhatni, az érzései elég szélsőségesek. Vagy a fellegekben jár, vagy azt hangoztatja, hogy mindennek vége. Átmenet nincs. Arra kell odafigyelnie, hogy megtartsa magában az egyensúlyt, és ne hatalmasodjanak el rajta a negatív érzések. 

Jogosan merül fel a kérdés, ha nem vagy hiperérzékeny, mégis hogyan bánj ezekkel az emberekkel? Óvatosan, és megértően. Persze, nem hímestojások, nem kell semmiféle külön bánásmódban részesíteni őket, de a béke érdekében nem árt odafigyelni. Ugyanis a HSP-vel rendelkező emberek könnyen megsértődnek, és nagyon nehéz őket kiengesztelni. A másik dolog, ami a kívülállók számára rémisztő lehet, hogy bárhol, bármilyen körülmények között kimutatják az érzéseiket. Ezért ha egy zsúfolt étterem közepén, csúnyán megbántasz egy hiperérzékeny embert, számíthatsz arra, hogy sírva fakad, miközben nyíltan szembesít téged az érzéseivel. Mindenki előtt. Nem érdekli, ki mit gondol a kis jelenetéről, ugyanis - bár sokukban ez nem tudatosul - számára létfontosságú, hogy kimondja azt, ami nyomja a lelkét. Mert ettől megnyugszik. Ha ezt nem teszi meg, és magába fojtsa mindazt, ami bántja, a dolgok rossz irányba fordulhatnak. Először is, a későbbiekben sokkal nagyobb intenzitással csaphat le rád, mivel egy idő után már nem képes nem tudomást venni a dologról. Eljön az a pont, amikor elszakad a cérna, olyankor pedig tényleg szinte nekedront a sérelmeivel. Ha mégsem, és valamilyen úton-módon képes benyelni a bántó szavakat, akkor magába fordul. Mintegy védelmi mechanizmusként, egy láthatatlan fallal veszi körbe magát, és nem enged senkit közel magához, mert nem akar szenvedni. Persze, ez sem a legjobb megoldás, ugyanis a nyugodt élet még nem teszi boldoggá. Ezért ajánlatos ráhagyni a HSP-s emberekre, hogy tombolják ki magukat, ugyanis ha ez megtörténik, akkor képesek továbblépni. A kis "jelenetük" lecsengése után, úgy fognak viselkedni, mintha semmi sem történt volna.

A pesszimizmusra hajlamos hiperérzékenyekre külön érdemes odafigyelni, ugyanis ők sokkal nagyobb valószínűséggel depresszióba eshetnek, mint a többi HSP.

idézet forrása