Ha rajtam múlna, Matthew Quick regénye már kötelező olvasmány lenne a középiskolások számára. A története egyszerű, magával ragadó ugyanakkor nagyon sok tanulságot tartalmaz. Megtanít arra, hogyan találjuk meg a saját életünkben a napos oldalt. Mindannyiótoknak csak ajánlani tudom, valóban nagyszerű mű. De beszéljenek helyettem a könyv sorai, melyeket a kép alatt olvashattok. 

"Igen, tényleg hiszek a napos oldalban, főleg azért, mert szinte minden nap látom a napot, amikor feljövök a pincéből, hogy egy szemeteszsákot magamra húzva - mert a testem nejlonba csomagolva jobban izzad - elmenjek futni. Próbálom mindig a naplementéhez igazítani a 10 órás edzésprogramom 15 kilométeres futását, mert a végén nyugatnak futok a Knight Park sportpályái mellett, ahol gyerekkoromban rengeteget baseballoztam és fociztam. 

Amikor átfutok a parkon, mindig felnézek, hogy lássam, az égiek mit jövendölnek nekem. 

Még ha épp felhők borítják is az eget, előbb-utóbb előragyog mögülük a nap, ami arra emlékeztet, hogy nem szabad feladni, mert tudom, hogy hiába tűnnek most sötétnek a dolgok, a feleségem hamarosan visszatér hozzám. És amikor az ember megpillantja a szürkésfehér felhők mögül előbukkanó napot, az felemelő érzés. 

Fájdalmas a felhőkkel szemezni, de egyben hasznos is, mint a legtöbb dolog, ami kínszenvedéssel jár. Ahogy például a futás is, mert amikor már majdnem kiköpöm a tüdőm, és olyan is van, mintha a hátamba késeket döfnének, és a lábizmaim teljesen begörcsölnek, és a kis lötyögő bőr a derekam körül veszettül ugrál, akkor tudom, hogy megvan a napi vezeklésem, és sikerült Isten kedvében járnom annyira, hogy cserébe megsegítsen. Ezt jelzi, hogy a múlt héten érdekes felhőket mutogatott."

/részlet a Napos oldal című könyvből/