A színházi műfajok közül a fiatalok körében a musicalek a legismertebbek, de sajnos még így is nagyon kevés követőjük akad. Pedig mindenképpen érdemes vetni rájuk egy pillantást. Főleg, a magyarokra. Kis országunk ugyanis nagyszerű énekesekkel van megáldva, akik előadásról előadásra a maximumot hozzák ki magukból. Az én szívemhez a Budapesti Operettszínház színészei állnak a leközelebb, de természetesen más társulatok is a profik közé sorolhatók. Azok számára, akik még nem találkoztak a musical világával, most hoztam egy kis ízelítőt. Az alábbi videóban a "Fame - A hírnév ára" hivatalos videóklippjét láthatjátok, a Budapesti Operettszínház fiatal sztárjainak előadásában. 

Ha rajtam múlna, Matthew Quick regénye már kötelező olvasmány lenne a középiskolások számára. A története egyszerű, magával ragadó ugyanakkor nagyon sok tanulságot tartalmaz. Megtanít arra, hogyan találjuk meg a saját életünkben a napos oldalt. Mindannyiótoknak csak ajánlani tudom, valóban nagyszerű mű. De beszéljenek helyettem a könyv sorai, melyeket a kép alatt olvashattok. 

"Igen, tényleg hiszek a napos oldalban, főleg azért, mert szinte minden nap látom a napot, amikor feljövök a pincéből, hogy egy szemeteszsákot magamra húzva - mert a testem nejlonba csomagolva jobban izzad - elmenjek futni. Próbálom mindig a naplementéhez igazítani a 10 órás edzésprogramom 15 kilométeres futását, mert a végén nyugatnak futok a Knight Park sportpályái mellett, ahol gyerekkoromban rengeteget baseballoztam és fociztam. 

Amikor átfutok a parkon, mindig felnézek, hogy lássam, az égiek mit jövendölnek nekem. 

Még ha épp felhők borítják is az eget, előbb-utóbb előragyog mögülük a nap, ami arra emlékeztet, hogy nem szabad feladni, mert tudom, hogy hiába tűnnek most sötétnek a dolgok, a feleségem hamarosan visszatér hozzám. És amikor az ember megpillantja a szürkésfehér felhők mögül előbukkanó napot, az felemelő érzés. 

Fájdalmas a felhőkkel szemezni, de egyben hasznos is, mint a legtöbb dolog, ami kínszenvedéssel jár. Ahogy például a futás is, mert amikor már majdnem kiköpöm a tüdőm, és olyan is van, mintha a hátamba késeket döfnének, és a lábizmaim teljesen begörcsölnek, és a kis lötyögő bőr a derekam körül veszettül ugrál, akkor tudom, hogy megvan a napi vezeklésem, és sikerült Isten kedvében járnom annyira, hogy cserébe megsegítsen. Ezt jelzi, hogy a múlt héten érdekes felhőket mutogatott."

/részlet a Napos oldal című könyvből/

Talán nem is gondolnátok, de a hiperérzékenység valóban egy létező, pszichológiai fogalom. A társadalom mintegy 20%-a tartozik ebbe a csoportba. Bár olykor maguk számára is ijesztőnek tűnhet a viselkedésük, fontos megjegyezni, hogy ez nem egy betegség, hanem egy örökletes jellemvonás. 

"Az ilyen személyek idegrendszere különbözik az átlagtól. Sokkal érzékenyebbek a körülöttük található finom részletekre, ami persze előnyös és hátrányos is lehet számukra. Mivel a bejövő információt nagyon mély szinten dolgozzák fel, és mélyről is reagálnak rá, gyakran előfordul, hogy túlságosan a szívükre, lelkükre vesznek valamit, emiatt hátrányba kerülnek a kevésbé érzékeny emberekkel szemben."

Szóval ők lennének a sokak által "nebántsvirág"-nak keresztelt emberek. A többiekhez képest sokat sírnak, és mindent a szívükre vesznek. Elég egy rossz szó, és máris eltörhet náluk a mécses. A kívülállók számára persze érthetetlen a viselkedésük, és ezért egy hiperérzékeny sokkal nehezebben illeszkedik be, mint a társaik. Pont emiatt, a HSP-t a legtöbben átokként élik meg, és nem veszik észre annak előnyeit. Mert mint ahogyan azt korábban már említettem, itt nem egy betegségról an szó, hanem egy tulajdonságról. Így egyaránt lehet jó és rossz oldala is. 

A hiperérzékenyek az őket ért negatív eseményekre sokkal rosszabbul reagálnak, ugyanakkor ez a jelenség a pozitív változásoknál is megfigyelhető. Példának okáért, egy túlérzékeny embert, egy aranyos kiskutya is úgy fel tud dobni, mintha megnyerte volna a lottóötöst. Nem csak bánatában, de örömében is sokat sír. Mondhatni, az érzései elég szélsőségesek. Vagy a fellegekben jár, vagy azt hangoztatja, hogy mindennek vége. Átmenet nincs. Arra kell odafigyelnie, hogy megtartsa magában az egyensúlyt, és ne hatalmasodjanak el rajta a negatív érzések. 

Jogosan merül fel a kérdés, ha nem vagy hiperérzékeny, mégis hogyan bánj ezekkel az emberekkel? Óvatosan, és megértően. Persze, nem hímestojások, nem kell semmiféle külön bánásmódban részesíteni őket, de a béke érdekében nem árt odafigyelni. Ugyanis a HSP-vel rendelkező emberek könnyen megsértődnek, és nagyon nehéz őket kiengesztelni. A másik dolog, ami a kívülállók számára rémisztő lehet, hogy bárhol, bármilyen körülmények között kimutatják az érzéseiket. Ezért ha egy zsúfolt étterem közepén, csúnyán megbántasz egy hiperérzékeny embert, számíthatsz arra, hogy sírva fakad, miközben nyíltan szembesít téged az érzéseivel. Mindenki előtt. Nem érdekli, ki mit gondol a kis jelenetéről, ugyanis - bár sokukban ez nem tudatosul - számára létfontosságú, hogy kimondja azt, ami nyomja a lelkét. Mert ettől megnyugszik. Ha ezt nem teszi meg, és magába fojtsa mindazt, ami bántja, a dolgok rossz irányba fordulhatnak. Először is, a későbbiekben sokkal nagyobb intenzitással csaphat le rád, mivel egy idő után már nem képes nem tudomást venni a dologról. Eljön az a pont, amikor elszakad a cérna, olyankor pedig tényleg szinte nekedront a sérelmeivel. Ha mégsem, és valamilyen úton-módon képes benyelni a bántó szavakat, akkor magába fordul. Mintegy védelmi mechanizmusként, egy láthatatlan fallal veszi körbe magát, és nem enged senkit közel magához, mert nem akar szenvedni. Persze, ez sem a legjobb megoldás, ugyanis a nyugodt élet még nem teszi boldoggá. Ezért ajánlatos ráhagyni a HSP-s emberekre, hogy tombolják ki magukat, ugyanis ha ez megtörténik, akkor képesek továbblépni. A kis "jelenetük" lecsengése után, úgy fognak viselkedni, mintha semmi sem történt volna.

A pesszimizmusra hajlamos hiperérzékenyekre külön érdemes odafigyelni, ugyanis ők sokkal nagyobb valószínűséggel depresszióba eshetnek, mint a többi HSP.

idézet forrása

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy nincs olyan osztályközösség, amelybe minden diák tökéletesen be tud illeszkedni. Mindig van valaki, aki a próbálkozásai ellenére sem tud elvegyülni. Jól van ez így? A válasz egyértelműen nem. De mit is lehet tenni az ilyen helyzetekben? 

Nehéz erre konkrét választ adni, ugyanis minden eset más és más. Viszont a legtöbb problémát egyértelműen az okozza, hogy a tinédzserek kíméletlenül kirekesztik azokat a társaikat, akik valamilyen szempontból "mások" mint a többiek. Lehet ez külső adottság, eltérő anyagi háttér, stb. Sajnos hosszú a lista. Sokszor már az is elég, ha egy diák szorgalmasan tanul. Pillanatok alatt ráaggatják a stréber jelzőt. Persze, a legtöbben bele sem gondolnak szavaiknak milyen nagy súlya van. 

A folyamatos kirekesztettség elkerülése érdekében, sokan feladják saját személyiségüket, és azokat a normákat kezdik el követni, amelyeket a csoport többi tagja. Ez viszont még nem megoldás. Sőt! Sokkal több problémát eredményez. Ugyanis ettől egyáltalán nem leszünk boldogabbak. 

Igen, rossz érzés kakukktojásnak lenni, és szemben úszni az árral, de hosszútávon mégis sokkal kifizetődőbb. Mert ha képes vagy elfogadni magad olyannak, amilyen vagy, akkor egy idő után arra is képes leszel, hogy kiállj magadért. Hisz miért is kellene szégyenkezned? Nem jársz menő cuccokban? Nem baj, ahogy a mondás is tartja, nem a ruha teszi az embert... Másként látod a világot? Hidd el, nem te vagy az egyetlen. Előbb-utóbb az élet úgyis az utadba sodor olyan embereket, akik hozzád hasonlóak. Lehet, sokszor úgy érzed, teljesen egyedül vagy, de ez sem igaz. Csak légy kitartó, és higyj magadban! 

Hosszú ideje érlelődött már a fejemben az a gondolat, miszerint nyitok egy olyan oldalt, ami a fiatalok számára segítséget nyújt. Sokáig nem igazán tudtam, hogyan vágjak bele. Voltak terveim, de fogalmam sem volt arról, miként valósítsam meg őket. Végül elhatároztam magam, és úgy döntöttem belevágok. Idővel majd úgyis kialakul, mi hogyan fog müködni az oldalon. Jelenleg egyedül szerkesztem, de ha valaki csatlakozni szeretne, nyugodtan megteheti. Bízom benne, a hasznotokra fog válni a lap, és máskor is visszatértek majd.